A csalánozók (Cnidaria) törzsébe egyszerű felépítésű állatokat sorolunk, amelyeknek két megjelenési formája a helytülő polip- és a szabadon úszó medúza alak. Nevüket jellegzetes képződményeik, a csalánsejtek alapján kapták. A polip lágytestű összhúzékony élőlény, amelynek hengeres teste az aljzathoz rögzítő korongban végződik. A test másik pólusán, a szájnyílás körül vannak a zsákmány megragadásában és bekebelezésében fontos tapogatók (1. ábra). A testfal háromrétegű. A külső és belső sejtréteg között kocsonyás köztilemez alakul ki, mely a medúzákban jelentős vastagságot is elérhet, míg a hidrákban néhány tized-mikrométeres. A külső sejtréteg főleg hámizom sejtekből áll. Ezek alapi részén a test tengelyével párhuzamos lefutású összhúzékony izomfonalak vannak, amelyek összehúzódásukkor jelentősen megrövidítik a testet. A belső sejtrétegben is vannak hasonló sejtek, de azokban az izomfonalak lefutása merőleges a tengelyhez viszonyítva. Ezek az izomszálak az állat megnyúlásakor húzódnak össze. A külső sejtrétegben csalánsejteket és idegsejteket is találunk. Az utóbbiak nyúlványaikkal kapcsolódnak egymással és a másik két sejttípussal. Ezek képezik a csalánozókra jellemző központ nélküli diffúz idegrendszert, amely elsősorban a mozgást, növekedési és fejlődési folyamatokat irányítja. A hámizom sejtek között gyakoriak a kevéssé differenciált sejtek, amelyekből még bármilyen sejt létrejöhet. Ezek jelenlétével magyarázható a hidra nagyfokú regenerációs képessége. Ha egy kinyújtózó hidrát keresztbe kettévágunk, akkor már másnap megfigyelhetjük, hogy a hátulsó rész vékony tapogatókat növeszt, míg az elülső félnek talpkorongja fejlődik. A külső sejtrétegben találhatóak a csalánsejtek, amelyek a zsákmányszerzést szolgálják. Belsejükben van a csalántok a feltekeredett csalánfonallal. Érintésre a csalántok fedele felnyílik, a csalánfonal kipattan és a tok méreg vagy ragasztó anyagai a sebbe vagy a zsákmány felszínére kerülnek. A csalánsejtek működésüket tekintve sokfélék lehetnek, és – főleg a tapogatók környékén – többedmagukkal ütegekbe tömörülnek. A tapogató sejtjei közül a nagyobbak a zsákmányszerzésben fontos csalánsejtek. A tapogatók oldalsó részén apró szőrökként figyelhetők meg a csalánsejtek érzéksertéi, amelyek érintés hatására hozzák működésbe a sejtet.
1. ábra Közönséges hidra (Hydra vulgaris) tapogatója, fénymikroszkópos képek. (a) Tapogató részlete és két kiszabadult csalántok – 1 mm. (b) Tapogatórészlet csalánsejtekkel – 1 mm
A fedőlemezzel való lefedés hatására a hidra csalánsejtjeinek egy része aktiválódik, ezért erősebb nagyításon (1. ábra, kis kép) megfigyelhetjük a tapogatókról levált csalántokokat a belőlük kinyúló hosszú csalánfonalakkal. Táplálékuk főleg kisrákok és rovarlárvák közül kerül ki, amelyek ha egyszer hozzáérnek a hajladozó tapogatókhoz, akkor már ritkán kerülik el a bekebelezést (3. ábra). A zsákmány feldolgozása az űrbélben kezdődik meg, és a belső rétegben fejeződik be.
A zöld hidra (Hydra viridissima) az egyetlen európai csalánozó, amely zöldmoszatokkal él szimbiotikus kapcsolatban (2. ábra). Az algák védetten fejlődhetnek testében, míg ő táplálékhoz jut fotoszintézisük révén. A kölcsönösen előnyös kapcsolat ellenére ragadozó életmódját sem adta fel. Összehúzott állapotban 1-2 mm-es, de kinyúlva akár 15 mm hosszú. Kisebb tavakban és síkvidéki patakokban él. Gyakori a termálvizű medencékben a hínárnövényzeten, de jég alól is gyűjthető.
A sárgás-barnás színű közönséges hidra (Hydra vulgaris) dús növényzettel benőtt patakokban, holtágakban és tavakban gyakori (2. ábra). Itt többnyire a gyökerező hínár (pl. békatutaj, tündérfátyol) vízfelszínen úszó leveleinek fonákáról csüng lefelé. A megnyúlt tapogatók csalánsejtjei érintésre kipattannak és ragadós fonalaikkal foglyul ejtik a zsákmányt, ami akár a hidránál nagyobb bolharák is lehet.
2. ábra Hidrák – 15 mm. (a) Közönséges hidrák (Hydra vulgaris). (b-c) Zöldhidra (Hydra viridissima), fénymikroszkópos képek
A barna vagy nyeles hidra (Pelmatohydra oligactis) nagyobb állóvizekben él. 30 mm-es áttetsző testéről általában 6 fonálszerű tapogató ered, amelyeket akár 25 cm–re is kinyúlnak.
3. ábra Közönséges hidra (Hydra vulgaris) táplálkozása. (a-b) Közönséges hidra vízibolhával (Daphnia sp.) táplálkozik. (c) A bimbó is képes vízibolhát (Daphnia sp.) bekebelezni. (d) A zsákmány egy bolharák (Gammarus sp.)
Általában a vízinövények szárához, a levelek alsó felszínéhez, gallyakhoz és a kövek felszínéhez kapcsolódik. Megzavarva nehezen felismerhető kis barna csomóvá húzódik össze. Váltivarú, ősszel és télen jelennek meg ivarérett egyedei.
A bunkós polipocska (Cordylophora caspia) 5-6 cm-es bokorszerű telepet képez, amely mindig valamilyen aljzathoz, például vízinövények, vagy vízbe hullott faágak felszínéhez kapcsolódik. Az egyes polipok orsó alakúak és 10-12 tapogatójuk több örvben helyezkedik el a szájnyílás körül. Minden polip az elágazó nyél végén alakul ki, amit kitinszerű anyagból álló csőrendszer borít be. A telepen júniustól októberig képződnek az ivarbimbók, benne ivarsejtek termelődnek. A megtermékenyített petesejtből csillóslárva fejlődik, amely letelepedve újabb telepet hoz létre.
Az édesvízi fátyolosmedúza (Craspedacusta sowerbyi) az egyetlen édesvízi csalánozó, melynek polip és medúza alakja is van (4. ábra). Különösen tiszta vizű, kavicsos medrű holtágakban és bányatavakban gyakori. A néhány milliméteres polipforma vízinövények, vagy az aljzat törmeléke között él. A tapogatók nélküli polipokból mindig két egyed él együtt. A polipon bimbózással alakul ki az 1-2 mm-es medúza, amely nyár végére éri el a 2 cm-es átmérőt. A medúza a külső és az alsó ernyőből áll melyeknek találkozásánál erednek a tapogatók. A medúza csalánsejtjei többnyire a szájcsőnél rögzítik a zsákmányt, amely innen lassan eljut az űrbél gasztrális üregébe. Az emésztés a gasztrális üregből nyíló, az ernyő pereme felé vezető sugárirányú csatornákban fejeződik be. A medúzák főleg planktonikus kisrákokkal táplálkoznak. Az ernyőben jól megfigyelhetők a sugaras szimmetriát mutató fehér ivarmirigyek. A medúzák ivaros szaporodásának eredménye a csillós lárva, amely letelepedve polippá fejlődik.
4. ábra Édesvízi fátyolosmedúza (Craspedacusta sowerbyi) – 20 mm. (a) A medúza testfelépítése. (b-c) A medúza vízibolhával táplálkozik
Felhasznált és ajánlott irodalom
Andrikovics S, Kerekes J, Kriska Gy, Liszi J (2002) A limnológia alapjai – főiskolai jegyzet. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Campbell RD (1983) Identifying Hydra species. In: Lenhoff HM (ed.) Hydra Research Methods. Plenum Press, New York, 19–28
Campbell RD (2016) Phylum Cnidaria. In. Rogers DC, Thorp JH (eds.) Keys to Nearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 2e4. Elsevier Inc., 85–89
Daly M, Brugler MR, Cartwright P, Collins AG, Dawson MN, Fautin DG, France SC, McFadden CS, Opresko DM, Rodriguez E, Romano SL (2007) The phylum Cnidaria: A review of phylogenetic patterns and diversity 300 years after Linnaeus. Zootaxa 1668: 127e182.
Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) 2019 Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc.
Elliot JK, Elliot JM, Leggett C (1997) Predation by Hydra on larval fish: Field and laboratory experiments with bluegill (Lepomis macrochirus). Limnology and Oceanography 42: 1416e1423.
Entz G, Sebestyén O (1942) A Balaton élete. Királyi Magyar Természettudományi Társulat
Felföldy L (1981) A vizek környezettana. Általános hidrobiológia. Mezőgazdasági Kiadó
Folino-Rorem NC, Indelicato J (2005) Controlling biofouling caused by the colonial hydroid Cordylophora caspia. Water Research 39: 2731e2737.
Grayson RF (1971) The freshwater Hydras of Europe, vol 1. A review of the European species. Arch Hydrobiol, 68:436–449
Holstein T (1995) Cnidaria: Hydrozoa. In: Schwoerbel J, Zwick P (eds.) Süßwasserfauna von Mitteleuropa, Vol. 1e2. Gustav Fischer, Stuttgart, 67–101
Illies J (ed.) (1978) Limnofauna Europaea. A checklist of the animals inhabiting European inland waters, with account of their distribution and ecology, 2nd revised and enlarged edn. G. Fischer/Swets & Zeitlinger, Stuttgart/Amsterdam
Jolsvay A, Steinmann H, Szily E (1977) A magyar állatvilág szótára. Natura
Jankowski T (2001) The freshwater medusae of the world e a taxonomic and systematic literature study with some remarks on other inland water jellyfish. Hydrobiologia 462: 91e113.
Jankowski T, Collins AG, Campbell R (2008) Global diversity of inland water cnidarians. Hydrobiologia 595: 35e40.
Jankowski T, Anokhin B (2019) Phylum Cnidaria. In. Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc., 93–111
Kriska Gy (2004) Vízi gerinctelenek. Kossuth Kiadó
Kriska Gy. (2008) Édesvízi gerinctelen állatok – határozó. Nemzeti Tankönyvkiadó
Kriska Gy, Tittizer T (2009) Wirbellose Tiere in den Binnengewässern Zentraleuropas. Weissdorn, Jena
Kriska Gy (2013) Freshwater Invertebrates in Central Europe - A Field Guide. Springer–Verlag Wien Heidelberg New York Dordrecht London + Digital extra materials
Lampert K (1904) Az édesvizek élete. Királyi Magyar Természettudományi Társulat
Lovas B (1990) Édesvízi parányok I–II. Móra Ferenc KönyvkiadóFitter R, Manuel R (1986) Freshwater life. Collins, New York
Lytle CF (1961) Patterns of budding in the freshwater hydroid Craspedacusta. In: Lenhoff HM, Loomis WF (eds.), The Biology of Hydra and of some other Coelenterates. University of Miami Press, Coral Gables, 317–336
Macan TT, Worthington EB (1951) Life in lakes and rivers. Collins, New York
Matthews D (1966) A comparative study of Craspedacusta sowerbyi and Calpasoma dactyloptera life cycles. Pacific Sciences 20: 246e259.
Martínez DE, Iniguez AR, Percell KM, Willner JB, Signorovitch J, Campbell RD (2010) Phylogeny and biogeography of Hydra (Cnidaria: Hydridae) using mitochondrial and nuclear DNA sequences. Molecular Phylogenetics and Evolution 57: 403e410.
Móczár L (1969) Állathatározó I. Tankönyvkiadó, Budapest
Móczár L (1984) Állathatározó II. Tankönyvkiadó, Budapest
Nielsen C (2012) Animal Evolution. Oxford, New York.
Padisák J (2005) Általános limnológia. ELTE Eötvös Kiadó
Schwab H (1999) Süßwassertiere. Klett, Stuttgart
Schwartz SS, Hann BJ, Hebert PDN (1983) The feeding ecology of Hydra and possible implications in the structuring of pond zooplankton communities. Biological Bulletin 164: 136e142.
Thorp JH, Rogers DC (eds.) 2015 Ecology and General Biology: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 1e4. Academic Press London
Varga Z, Rózsa L, Papp L, Peregovits L (szerk.) (2021) Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi
Wollschlager J, Folino-Rorem N, Daly MM (2013) Nematocysts of the invasive hydroid Cordylophora caspia (Cnidaria: Hydrozoa). Biological Bulletin 224: 99e109.
Zapata F, Goetz FE, Smith SA, Howison M, Siebert S, Church SH, Sanders SM, Ames CL, McFadden CS, France SC, Daly M (2015) Phylogenomic analyses support traditional relationships within Cnidaria. PLoS One 10(10): e0139068.
Wetzel RG (1983) Limnology. Saunders College Publishing, Philadelphia, PA