A legfeljebb 8 mm-es édesvízi atkák (Hydrachnidae) szelvényezettlen testű gyakran igen élénk színű, vörös, kék, sárga, vagy zöld színű pókszabásúak (59 tábla). Az álló és lassú folyású vizekben élők gömbölydedek, vagy tojás alakúak, míg az áramló vizekben többé-kevésbé lapított testű fajaik fordulnak elő. Bőrmirigyeik kellemetlen ízű váladéka miatt a halak nem fogyasztják el őket. Kültakarójukat kitinlemezkék merevítik, amelyek egyes fajoknál kemény hát és haspáncéllá fejlődtek. A vízi atkáknak általában négy szemük van, amelyek közül a két jobb oldali és két baloldali egy-egy szemtokban ül. A szájszervek állkapcsi készülékké nőttek össze, amely egy alapi részből és az ormányból áll. Belsejében a csáprágókból kialakult, előre-hátra mozgatható szúró szervek találhatók. A vízatkák 4 pár lábát különösen az állóvízi, planktonikus fajok esetében hosszú, selyemfényű evezőszőrök borítják. A vízi atkák petéiket kicsiny lepények formájában rakják le különböző vízben heverő tárgyak felszínére. A gyakran élénkszínű, narancssárga, vagy vörös petecsomók nem ritkán százával borítják a víziatkák által ideálisnak tartott peterakó helyeket, például egy vízbe került nejlonzacskó felszínét. A petékből hatlábú lárvák kelnek ki, amelyek főként kagylókon és különböző vízirovarokon és lárváikon élősködnek. Ezeket gyakran teljesen ellepik a vöröses színű atkalárvák. Nemcsak víz alatt élő állatokat, hanem a víz felszínen mozgó pókokat és repülő rovarokat is képesek parazitálni. A lárvák vedléssel alakulnak nyolclábú nimfává, amely átesik még egy fejlődési perióduson, mielőtt ivarérett egyeddé alakul. A kifejlett atkák ragadozók, főleg kisrákokat, férgeket és rovarlárvákat zsákmányolnak.
1. ábra Édesvízi atkák (Hydrachnidae). (a) Víziatka (Pentatax sp.) – 1,5 mm, fénymikroszkópos kép. (b) Víziatka (Hydrachna sp.) árvaszúnyoglárvával (Chironomidae) táplálkozik. (c-d) Víziatkák (Hydrachna sp.) a vízfelszínen és egy atka nagy vízibolhát (Daphnia magna) zsákmányol
A pókok közül a búvárpók (Argyroneta aquatica) az egyetlen faj, amely életének jelentős részét a víz alatt tölti. A pókoknál szokatlan módon a búvárpók hímje nagyobb, mint a nőstény. A kifejlett hím 16 mm-es hosszúságú is lehet, míg a nőstény legfeljebb 11 mm- es. A szürkés-barnás színű állat potrohát finom szőrzet borítja. A víz alá merülő pók bársonyos szőrbundájához levegő tapad, amely a víz alatt ezüstös légnadrágként veszi körül potrohát. A légnadrág egyrészt hordozható levegőraktárként, másrészt fizikai kopoltyúként működik, mert képes a vízben oldott oxigén felvételére is.
A búvárpók a vízinövények sűrűjében építi fel víz alatti levegőraktárát, a búvárharangot (4. ábra). Az építkezés során először testvégi szövőszemölcsei segítségével elkészíti a háló alapját, majd feltölti levegővel a szövedéket. A feltöltés során vízinövényekbe kapaszkodva a felszín közelébe mászik, és egy pillanatra kiemeli potrohát a vízből. Visszamerülve a mélybe potroha körül egy nagy buborék alakul ki, amit óvatosan, hátsó lábait háztetőszerűen összecsapva a szövedék alá szállít. Itt hátsó lábaival lesöpri a légbuborék egy részét a hálóba, amely a benne összegyűlő levegő hatására egyre inkább harang formájúvá válik. A levegővel való feltöltést időnként megszakítja a búvárpók, hogy megerősítse a harang szövedékét.
2. ábra Hím búvárpók (Argyroneta aquatica) testfelépítése – 16 mm
3. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) testfelépítése
4. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) harangjánál – 16 mm
A búvárpók rovarlárvákat és rákokat zsákmányol, amelyek testébe tűhegyes csáprágóin keresztül fecskendez mérget (5-7. ábrák). Az áldozatot harangjába cipeli, és ennek belsejében fogyasztja el. Táplálkozáskor a zsákmányállat összetöpörödik és csak az emészthetetlen anyagok csomója marad meg belőle.
5. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) légivadász (Coenagrionidae) lárvára támad
6. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) táplálkozása. (a) A zsákmány egy vízifátyolka (Sialis sp.) lárva. (b-c) Halivadékkal és tegzeslárvával táplálkozó búvárpók a harangjában
7. ábra Csípőszúnyog (Culex sp.) lárván veszekedő kis búvárpókok (Argyroneta aquatica)
A búvárpókok harangjukban vedlenek, amelynek ilyenkor gyakran az alsó részét is lezárják szövedékükkel. Így vedlés közben, vagy közvetlenül utána a normális szőrbundával még nem rendelkező pókot semmiképpen se érje víz (8. ábra).
8. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) vedlése. (a-b) A pók vedlését követően a harangban megfigyelhető a levedlett kültakaró
A tavaszi nászidőszakban a hím pókok óvatosan alulról megközelítve cserkészik be a párzótársnak kiszemelt nőstényt. Amikor a közelébe érnek hímivarsejtekkel feltöltött tapogatólábukat hasoldali ivarnyílásába illesztik. A megtermékenyítés 10-15 másodpercig tart, majd a hím elhagyja a nőstényt (9. ábra). A párzás után a nőstények megerősítik a harangjukat és elhelyezik benne petéiket. A nőstények csak akkor rakják le petecsomójukat, ha a közelükben nincsen más búvárpók. A nőstény peterakás előtt sűrű fehér szövedékével megerősíti harangja felső részét (10. ábra). Jó esetben ugyanennyi pókivadék fog kikelni belőlük 2-3 hét múlva. A kikeléséig az anya a petecsomón lapul, csak akkor táplálkozik, ha a harang közelében bukkan föl egy könnyen elejthető zsákmány.
A petéből kikelt kis pókok szőrbundája csak az ötödik vedlésük után alakul ki, ezért ennek bekövetkeztéig a harang belsejében maradnak. Amikor elérkezik az idő, akkor az összes pók nagyjából egyszerre elhagyja a szülői harangot és önálló életre tér (11. ábra). A pár milliméteres utódok hozzálátnak első harangjuk megépítésének, majd apró víziállatokat, igyekeznek elejteni. (12. ábra).
9. ábra Hím búvárpók alulról megközelíti a nőstényt (a), majd párzik vele (b)
10. ábra Búvárpók (Argyroneta aquatica) ivadékgondozása. (a-b) Petecsomót őrző búvárpók
11. ábra (a) A kikelt kis pókokat őrző búvárpók. (b) Egy pókivadék a vízbe mászik
12. ábra (a) Első búvárharangjukban vízibolhán civakodó búvárpókok – 2 mm. (b) Árvaszúnyog lárvát zsákmányoló kispók – 3 mm
A farkaspókfélék (Lycosidae) családjába tartozó kalózpókok előtestén sötét, Y-alakú rajzolat van, az utótestükön lándzsahegy alakú folt és két fehér pontsor figyelhető meg (13a. ábra). A vízfelszínen ragadoznak rovarokat a csodáspókfélék (Pisauridae) családjába sorolt vidrapókok. A szegélyes vidrapók (Dolomedes fimbriatus) 2001 óta védett hazánkban, természeti értéke 5000 Ft (13b-c. ábrák). A nagytermetű pók nem készít fogóhálót. A nőstény testhosszúsága 15-20 milliméter is lehet, a hím általában feleekkora. Alapszíne világos- vagy sötétbarna, a test két oldalán egy-egy fehér vagy sárgás hosszanti sáv fut.
13. ábra (a) Kalózpók (Pirata piraticus) – 5 mm. (b-c) Hím és nőstény vidrapók (Dolomedes fimbriatus) – 2 cm
A potrohon gyakran világosabb, lándzsaszerű folt, valamint párosan elhelyezkedő fehér pontok találhatók. Szemei három sorba rendeződtek. Elöl keresztirányú sorban 4 kisebb szem látható. Ezek mögött 2 pár nagyobb szem van, melyek előrekeskenyedő trapézmintát képeznek. A trapéz szélessége sokkal nagyobb a hosszánál, ami megkülönbözteti őket a vízfelszínen futkosó kalózpókoktól. A vidrapók többnyire a vízfelszínen vadászik molnárkára, de a felszínre emelkedő halivadék és ebihal után is bemászik a víz alá.
Hasonló életmódot folytat az állandó vízborítottságú élőhelyek, nyílt vízi részein élő parti vidrapók (Dolomedes plantarius) (15. ábra). Jellemző rá, hogy ha valami megriasztja a felszínen, akkor azonnal a víz alá menekül, ahol hosszabb ideig is mozdulatlanul várja, hogy elmúljon a veszély. Ilyenkor különleges látványt nyújt a testét beborító légréteg miatt ezüstösen csillogó pók (14. ábra). A parti vidrapók is védett hazánkban, természetvédelmi értéke 5000 Ft.
14. ábra Parti vidrapók (Dolomedes plantarius) nősténye a vízfelszínre mászik– 2 cm
15. ábra (a-c) Hím parti vidrapók molnárkával táplálkozik a vízfelszínen – 15 mm
Felhasznált és ajánlott irodalom
Andrikovics S, Kerekes J, Kriska Gy, Liszi J (2002) A limnológia alapjai – főiskolai jegyzet. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Barnes RD (1980) Invertebrate zoology, 4th edn. Saunders College, Philadelphia
Behan-Pelletier VM, Eamer B (2007) Aquatic Oribatida: adaptations, constraints, distribution and ecology. In: Morales-Malacara JB, Behan-Pelletier V, Ueckermann E, Pérez TM, Estrada-Venegas E.G, Badil M (eds.) Acarology XI: Proceedings of the International Congress. Instituto de Biología and Facultad de Ciencias, Universidad Nacional Autónoma de México; Sociedad Latinoamericana de Acarología, México, 71–82
Carico JE (1973) The Nearctic spiders of the genus Dolomedes (Aranae: Pisauridae). Bulletin of the Museum of Comparative Zoology, Harvard University 144: 435–488
Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) 2019 Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc.
Fitter R, Manuel R (1986) Freshwater life. Collins, New York
Illies J (ed) (1978) Limnofauna Europaea. A checklist of the animals inhabiting European inland waters, with account of their distribution and ecology, 2nd revised and enlarged edn. G. Fischer/Swets & Zeitlinger, Stuttgart/Amsterdam
Kriska Gy (2004) Vízi gerinctelenek. Kossuth Kiadó
Kriska Gy. (2008) Édesvízi gerinctelen állatok – határozó. Nemzeti Tankönyvkiadó
Kriska Gy, Tittizer T (2009) Wirbellose Tiere in den Binnengewässern Zentraleuropas. Weissdorn, Jena
Kriska Gy (2013) Freshwater Invertebrates in Central Europe - A Field Guide. Springer–Verlag Wien Heidelberg New York Dordrecht London + Digital extra materials
Lampert K (1904) Az édesvizek élete. Királyi Magyar Természettudományi Társulat
Lovas B (1990) Édesvízi parányok II. Móra Ferenc Könyvkiadó
Móczár L (1984) Állathatározó II. Tankönyvkiadó, Budapest
Norton RA, Behan-Pelletier VM (2009) Oribatida. In: Krantz GW, Walter DE (eds.) A Manual of Acarology 3rd Edition. Texas Tech. University Press, Lubbock, 421–564
Proctor HC, Smith IM, Cook DR, Smith BP (2015) Subphylum Chelicerata, Class Arachnida. In: Thorp JH, Rogers DC (eds.) Vol. I: Ecology and General Biology, Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates, Academic Press, 599–660
Quigley M (1977) Invertebrates of stream and rivers, a key to identification. Edward Arnold, London
Schwab H (1999) Süßwassertiere. Klett, Stuttgart
Smith IM, Cook DR, Smith BP (2010) Water mites and other arachnids. In: Thorp JH, Covich A. (eds.) Ecology and classification of North American freshwater invertebrates. 3rd Edition. Academic Press, 485–586
Smith IM, Oliver DR (1986) Review of parasitic associations of larval water mites (Acari: Parasitengona: Hydrachnida) with insect hosts. Canadian Entomologist 118: 407–472
Szalay L (1964) Víziatkák (Hydracarina) – Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, XVIII/14
Thorp JH, Rogers DC (eds.) 2015 Ecology and General Biology: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 1e4. Academic Press London
Varga Z, Rózsa L, Papp L, Peregovits L (szerk.) (2021) Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi
Walter DE, Lindquist EE, Smith IM, Cook DR, Krantz GW (2009) Order Trombidiformes. In: Krantz GW, Walter DE (eds.) A Manual of Acarology, Third Edition. Texas Tech University Press, Lubbock, TX, 233–420