A poloskák (Heteroptera) rendjének számos képviselője él a vízfelszínen és a víz alatt. A szárazföldi poloskákkal ellentétben, ahol igen jelentős a növényevő poloskák részaránya a vízi világot a búvárpoloskák kivételével ragadozó fajok népesítik be. A poloskák posztembrionális, azaz a petéből való kibújás utáni fejlődése a kifejlés. Ez az átalakulási forma a kifejlett állathoz igen hasonló lárvaalakokkal jellemezhető, amelyek táplálkozásukban és testfelépítésükben is szinte megszólalásig hasonlítanak az imágóhoz. Egyes szervek, például a szárny és a légzőcső (pl. víziskorpió), a lárváknál még hiányzik, vagy csökevényes.
A poloska lárvák ötszöri vedlés után érik el a kifejlett állapotot. A poloskák közös jellegzetessége a szúró-szívó szájszerv, vagy szipóka, amely folyékony táplálék felvételére módosult. A víz alatt élő poloskák csápja rövid, nehezen észrevehető. A poloskák látása igen jó, fejükön nagy összetett szemek vannak. A hátoldaluk jellegzetes rajzolatot mutat, amit a tor kitinképződményei és függelékei alakítanak ki. Az első torszelvényt fedő pajzs részben befedi a második torszelvényt is, ahonnan a háromszög alakú pajzsocska nyúlik a szárnyak közé. A második torszelvényről eredő elülső pár szárny úgynevezett félfedőkből áll. A félfedő egy olyan szárny, amelynek töve bőrszerű, míg a csúcsi része hártyás. Az egymáson fekvő félfedők alakítják ki a poloskák jellegzetes szárnymintázatát. Ezek alatt összehajtogatva helyezkednek el a repülés szervei a hártyás szárnyak.
1. ábra (a-b) Verekedő víziskorpiók (Nepa cinerea, Nepidae) élősködő víziatka lárvákkal
A fenyérpoloskák (Hebridae) 2 mm-nél kisebb barnás színű rovarok. A szárnnyal rendelkező, vagy szárnyatlan állatok csápja 5 ízből áll. A vízhez kötődő, állatok a patakparti, vagy a lápszemeket kísérő tőzeg-, és más mohapárnákban a leggyakoribbak. A szárazföldön élők nedves talajfelszínen, a víziek pedig az úszó vízinövények között a vízfelszínen fordulnak elő. A rovarok kifejlett alakban telelnek át.
A parti poloskák (Saldidae) 1-2 mm-es ovális testű állatok, amelyek a vízparti turzásokon szaladgálnak, de a vízfelszínre is kimerészkednek. Táplálkozásuk a Microvelia fajokhoz hasonló. Háromszög alakú fejük nagy összetett szemeket visel, amelyekkel igen jól látnak. Ha megközelítjük őket szárnyra kapva próbálnak elmenekülni.
A molnárkákhoz hasonló életmódot folytatnak a víztaposó poloskák (Veliidae) (2. és 21a-c. ábrák). Ezek az 5,8-9,4 mm-es állatok áramló vizek csendes öbleiben a vízfelszínen élnek, ahol apró ízeltlábúakra, gyakran a csípőszúnyogok különböző fejlődési alakjaira (lárva, báb, imágó) vadásznak. A molnárkáktól eltérően lábpárjaik nagyjából egyforma távolságra erednek egymástól. A családon belül megkülönböztetjük a Microvelia nemzetséget. Ide szárnyatlan, legfeljebb 2,5 mm-es apró rovarok tartoznak. Ezek is a vízfelszínen élnek, ahol vízi ugróvillásokat, a vízfelszínbe ragadt levéltetveket zsákmányolnak. Az elpusztult nagyobb rovarokból is szívogatnak. A víztaposó poloskák többnyire a vízinövények vízfelszínen úszó leveleire rakják petéiket, kifejlett alakban telelnek át.
2. ábra Víztaposó poloska (Veliidae) imágó (8 mm) és lárva (6 mm)
A vízenjáró poloskák (Mesoveliidae) legfeljebb 3,5 mm-es, sötéten csíkozott, zöldes színű poloskák (22c. ábra). A többnyire szárnyatlan állatok csápja 4 ízű. A lábak a hasoldalon a középtengelyhez közel ízesülnek a torhoz. A hátulsó lábak comb része hosszabb a 3. torszelvénynél. Többnyire az állóvizek felszínén úszó vízinövényeken, vagy nedves mohapárnákon, bomló faleveleken találhatunk rájuk. A vízinövények belsejébe süllyesztett tojásaikkal telelnek át.
A vízfelszín ragadozó poloskái a molnárkák (Gerridae) is (3-4., 22c. és 23a-b. ábrák). Ezek az állatok hátulsó két pár lábuk csapásaival „korcsolyáznak” a víz tükrén. A vízbe esett rovarokat elülső lábaikkal megragadják, majd kiszívják testnedvüket. A molnárkák testét finom víztaszító szőrbunda védi az átnedvesedéstől és attól, hogy a vízfelszín alá kerüljenek. Jellemző tulajdonságuk az első és a második lábpárok eredése közötti nagy távolság. Megnyúlt ízelt lábaik elkeskenyedő, karomnélküli szálban végződnek, ezért az erőteljes csapkodásaik ellenére sem szakítják át a felületi hártyát.
3. ábra (a) Molnárkák (Gerridae) a vízfelszínen. (b) Molnárka ivás közben
4. ábra (a) Molnárka (Gerridae) árvaszúnyogot (Chironomidae) ejt el. (b) A zsákmány most egy lószúnyog (Tipulidae)
A vízmérő poloskák (Hydrometridae) karcsú testű 12 mm-es állatok (5. és 22a-b. ábrák). A többnyire szárnyatlan rovarok feji része jelentősen megnyúlt a teljes testhossz negyedrészét adja. A fej hosszú csápokat, a fej síkjából kiemelkedő összetett szemeket és egy igen hosszú szipókát visel, amely nyugalmi állapotban a fej alá van behajlítva. A szúró-szívó szájszervet körülvevő vályú végén egy barázdákkal borított ciripelőmező található. Ennek segítségével az állat szájszervét mozgatva hangot képes kiadni. A barnás-fekete színű vízmérő poloskák néhány fős csapatokban portyáznak az álló- és lassú folyású vizek partszegélyén, de gyakran a nyílt vízfelszínre is kimerészkednek. Hajszálvékony lábaikkal óvatosan lépegetnek, mintha állandóan a vízfelszínt méricskélnék, ezért is kapták a vízmérő nevet. Főként vízbe hullott rovarokkal és bábból kibújó szúnyogokkal táplálkoznak. A felszín közelébe emelkedő vízibolhákat és csípőszúnyog lárvákat felnyársalják szipókájukkal, majd a felszín fölé emelve őket kiszívják testfolyadékukat. A vízmérő poloskák petéiket egyesével rögzítik egy kis tapadókorong segítségével a vízparti növényzeten. Imágó alakban telelnek át.
5. ábra (a-b) Vízmérő poloska (Hydrometra stagnorum) egy hártyásszárnyúval táplálkozik a vízfelszínen
A víziskorpiók (Nepidae) családjába két faja a víziskorpió (Nepa cinerea) (1., 6-8. és 24a. ábrák) és a botpoloska (Ranatra linearis) (9-10., 23c. és 24b. ábrák). A víziskorpió legfeljebb 23 mm-es lapított testű, levélformájú poloska. Feji részén nagy, a fej síkjából erőteljesen kiemelkedő összetett szemek és egy jól fejlett szipóka van. A fej közelében található az első pár torláb, amely fogólábbá alakult. A bicskaszerűen összecsukható lábak vízszintes síkban mozognak. A második és harmadik pár torláb a helyváltoztatásban vesz részt. A víziskorpió ezek segítségével mászik a vízinövényekbe kapaszkodva, vagy a csupasz, úszószőr nélküli lábak együttes csapásaival úszik. A testvégén egy 10-12 mm-es légzőnyúlvány található, amely két, kitinszőrökkel összekapcsolt légzőcsőből áll. Nyugalmi helyzetben a víziskorpió fejjel lefelé lapul a vízinövények sűrűjében, vagy a partoldalban, miközben légzőnyúlványán keresztül a légkörből lélegzik. Lesből támadva ragadja meg zsákmányát. A közelébe kerülő halivadékot, vagy rovarlárvát igen lassú, szinte észrevehetetlen mozgással megközelíti és átkarolja fogólábaival. Amikor már csak néhány milliméter választja el a fogólábakat a zsákmánytól, ezek hirtelen összezáródnak foglyul ejtve az állatot. Szipókáját hozzászorítja a zsákmány testéhez, amelybe behatolnak a tűhegyes szúróserték. A víziskorpió szárnyizmai elcsökevényesedése miatt nem tud repülni, de ennek ellenére szélesen elterjedt a lassúfolyású patakokban, tavakban. Petéiket néhány centiméteres sorokban korhadó növényi részekbe süllyesztik, ahonnan csak a peték légzőnyúlványai emelkednek ki (24b. ábra).
6. ábra (a) Víziskorpió (Nepa cinerea, Nepidae) – 23 mm. (b) Víziskorpió táplálkozása egy közönséges óriás csibor (Hydrophilus piceus) lárvával
7. ábra (a-b) Víziskorpió (Nepa cinerea, Nepidae) csíkpoloskát (Ilyocoris cimicoides, Naucoridae) zsákmányol
8. ábra Víziskorpió (Nepa cinerea) lárva halivadékot ejt el
A világosbarna színű botpoloska hengeres teste pálcaszerűen megnyúlt, a 35 mm-t is elérheti. Testhosszúságát tovább növeli 15 mm-es légzőnyúlványa. Az állóvizekben élő poloska a víziskorpióhoz hasonlóan ragadozik, de fogólábai nem vízszintes síkban, hanem az imádkozó sáskákhoz hasonlóan függőleges irányban csapnak le. A halivadékok és rovarlárvák mellett igen eredményesen vadásznak a búvárpoloskákra is, ami azért különösen figyelemreméltó teljesítmény, mert ezek az állatok a leggyorsabban úszó rovarok közé tartoznak.
9. ábra (a) Botpoloska (Ranatra linearis, Nepidae) elejt egy búvárpoloskát (Corixidae) (b-c) és egy víziászkát (Asellus aquaticus)
10. ábra (a-b) Botpoloska (Ranatra linearis, Nepidae) levéllábú szitakötő (Platycnemidae) lárvát és bolharákot (Gammarus sp.) zsákmányol
A vízipoloskák legnépesebb családját a búvárpoloskák (Corixidae) adják (11. és 12. ábrák). A többi vízipoloskával szemben csak rájuk jellemző bélyeg a tompa hegyű szipóka és a rövid elülső lábak, amelyek egyízű, lapított lábfejben végződnek. A búvárpoloskák elülső lábukat használják, amikor ezt a fejükön található ciripelőmezőhöz hozzádörzsölve hangot adnak ki. Ovális, kissé lapított, csónak alakú testüket evezőlapátszerű, úszószőrökkel borított hátsó lábak hajtják előre. A leggyorsabban úszó vízirovarok közé tartoznak. Egyedül ők képesek arra, hogy úszva átszakítsák a víz felületi hártyáját, és szárnyra kapjanak. A búvárpoloskák többsége algákkal és növényi törmelékkel táplálkozik. Van egy csoportjuk (Cymatia) azonban, amely ragadozó életmódot folytat. A Cymatia fajok ezek elülső lábfeje elcsökevényesedett, hengeres képlet. A Corixinae alcsalád fajainál a pajzsocska nem látható felülről.
A Micronectinae családba a búvárpoloskákhoz hasonló megjelenésű, 3 mm-nél kisebb állatok tartoznak. A háti oldalukon felülnézetben jól megfigyelhető háromszög alakú pajzsocskájuk.
11. ábra (a-b) Búvárpoloska (Corixidae) – 10 mm
12. ábra (a) Búvárpoloska (Sigara sp., Corixidae) – 10 mm. (b) Búvárpoloska vízibolhával (Daphnia magna) táplálkozik
A csíkpoloskák (Naucoridae) áramvonalas, szélesen lapított testű állatok. Úszószőrőkkel borított hátsó és középső lábaik csapásaival gyorsan úsznak. Vízirovarok és halivadékok közül kikerülő zsákmányukat vad üldözés után hegyes karomban végződő elülső fogólábaikkal ragadják meg. Szájszervük szúrósertéivel az emberi bőrt is képesek átszúrni égető fájdalmat okozva. A tavakban, patakokban élő állatok, többnyire a vízi növényzetben tartózkodnak. A felszínre csak igen ritkán emelkednek fel légvétel céljából, mert a hasoldalukat borító ezüstös levegőréteg elegendő mennyiségű vízben oldott oxigén felvételére képes. Gyakori fajuk a csíkpoloska (Ilyocoris cimicoides) (13-14. és 25a. ábrák).
13. ábra (a-b) Kifejlett csíkpoloska (Ilyocoris cimicoides, Naucoridae) és lárva – 16 és 11 mm
14. ábra Csíkpoloska (Ilyocoris cimicoides, Naucoridae) légivadász lárvával táplálkozik
A fenékjáró poloskák (Aphelocheiridae) családjába soroljuk a különleges életmódú fenékjáró poloskát (Aphelocheirus aestivalis) (15. és 25b. ábrák). A jó oxigén ellátottságú, tiszta vizű hegyi- és alföldi folyókban és patakokban fordul elő. A folyókban többnyire 4-6 m mélységben tartózkodik. A fenékjáró poloska általában kerüli a felszíni vizeket a patakokban és kisebb folyókban viszont már néhány centiméteres vízmélységben is megtalálható. Leginkább a vízfenéken a kövek, kavicsok alatt tartózkodik, az áramlási holtterekben, ahol karmaival jól meg tud kapaszkodni. A 12 mm-es majdnem teljesen kerek, lapított testű állatnak nincsenek fogólábai. A szipókája megnyúlt, a hasoldalon a középső lábpár tövéig is elér. Hátulsó, úszósertékkel ellátott lábainak együttes csapásaival jól úszik. Háti oldala sötétbarna, hasoldala sárgás. Általában szárnyatlan, de elterjedési területének legdélibb részein időről-időre szárnnyal rendelkező példányok is megjelennek. Légzéskor a vízben oldott oxigént diffúzióval veszik fel a hasoldalukat borító légrétegen, mint fizikai kopoltyún keresztül. A csíkpoloskához hasonlóan fájdalmas a csípése. A ragadozó állat minden kisebb vízi élőlényre rátámad.
15. ábra (a-c) Fenékjáró poloska (Aphelocheirus aestivalis, Aphelocheiridae) – 12 mm
Az édesvizek híres-hírhedt ragadozói a hanyattúszó poloskák (Notonectidae). Megjelenésük jól tükrözi a zsákmányt üldözve elfogó ragadozó ideális testfelépítését. Csónak formájú testük áramvonalas nem figyelhetők meg rajta kiálló részek (16-19. és 26. ábrák). A hanyattúszó poloskák gyorsan úsznak szőrökkel borított hátsó lábaik erőteljes csapásaival. Hátukon úsznak, ezért a testük tájolása ellentétes a búvárpoloskáéval. Míg a búvárpoloskák háta lapos és hasoldala kidomborodó, addig a hanyattúszó poloskáknál ez fordítva van. A vízben élő állatok hasoldala általában világosabb, mint a hátoldal, hogy a vízfenékről támadó ragadozók nehezebben ismerhessék fel a felettük úszó zsákmányt. Ez a halaknál is megfigyelhető jellegzetesség a hanyattúszó-poloskánál a fordított testhelyzet miatt ellentétesen alakul, a hátoldal világosabb, mint a hasoldal. Nyugalmi helyzetben a hanyattúszó poloskák szétterpesztett hátsó lábaikkal kapcsolódnak a víztükör alsó felszínéhez, miközben testvégi légzőnyílásaikon keresztül lélegeznek. A légzőnyílásokat finom kitinszőrök veszik körül, megakadályozva, hogy víz kerüljön a testüket behálózó légcsőrendszerbe. A víz alatt úszó kifejlett poloska minden mozgó élőlényt üldözőbe vesz, gyakran saját fajtársait is és miután elülső lábaival megragadta szúrósertéivel megpróbálja átdöfni testét. Miután ez sikerül a foglyul ejtett zsákmánnyal, halivadékkal, vagy rovarlárvával a vízfelszínre emelkedik. Miközben a felszínről fejjel lefelé csüng, lassan kiszívja a préda testanyagait. A hanyattúszó poloskák közül a leggyakoribb két faj a közönséges hanyattúszó-poloska (Notonecta viridis) és a tarka hanyattúszó-poloska (Notonecta glauca).
A Notonecta glauca szemének anatómiáját, valamint szín- és polarizáció-érzékenységét, továbbá a polarotaxis által vezérelt viselkedését Rudolf Schwind tanulmányozta részletesen. Ezekre a kutatásokra alapozva állapította meg az 1980-as évek elején, hogy a vízben és nedves anyagokban élő rovarok szeme képes érzékelni a fénypolarizációt és ezek a rovarok repüléskor a vízfelszínről visszatükröződő vízszintesen polarizált fény segítségével találják meg életterüket.
16. ábra (a-b) Hanyattúszó poloska (Notonectidae) a vízfelszínen – 16 mm
17. ábra (a-c) Hanyattúszó poloska (Notonectidae) lárva – 14 mm
18. ábra (a-b) Légivadász lárvával és víziászkával táplálkozó hanyattúszó poloska
19. ábra (a-b) Hanyattúszó poloska (Notonectidae) víziászkával (Asellus aquaticus) és bolharákkal (Gammaridae) táplálkozik
A törpe–vízipoloskák (Pleidae) legfeljebb 3 mm-es, domború testű állatok (20. és 24c. ábrák). Ők is a hátukon úsznak, úszószőrökkel borított hátulsó lábaik együttes csapásaival. A vízinövényekkel dúsan benőtt tavakban, patakokban élő állatok többnyire a vízinövények szárán kapaszkodnak. A ragadozó törpe-vízipoloskák (Plea minutissima) főleg vízibolhákat támadnak meg.
20. ábra Törpe-vízipoloska (Plea minutissima, Pleidae) – 3 mm
21. ábra (a-b) Víztaposó poloska (Veliidae) (a) és lárvája – 8 és 6 mm. (c) Microvelia reticulata (Veliidae) egyedek – 2,5 mm
22. ábra (a) Párzó vízmérő poloskák (Hydrometra stagnorum, Hydrometridae) (b) Vízmérő poloskák csípőszúnyoggal (Culicidae) táplálkoznak. (c) Molnárka (Gerridae) és víztaposó poloska (Mesovelia sp., Mesoveliidae) (fehér nyíl) táplálkozása – 2,5 mm
23. ábra (a) Molnárka (Gerridae) testének elülső része felülnézetből – 12 mm. (b) Molnárka (Gerridae) – 12 mm. (c) Vízi botpoloska (Ranatra linearis, Nepidae) víziászkát (Asellus aquaticus, Asellidae) zsákmányol
24. ábra (a) Víziskorpió (Nepa cinerea, Nepidae) elevenszülő kérész (Cloeon dipterum, Baetidae) lárvájával táplálkozik. (b) Vízi botpoloska (Ranatra linearis, Nepidae) növényi részbe süllyesztett petéi – 2 mm. (c) Törpe-vízipoloska (Plea minutissima, Pleidae) árvaszúnyog (Chironomidae) lárvával táplálkozik – 3 mm
25. ábra (a) Csíkpoloska (Ilyocoris cimicoides, Naucoridae) lárva – 11 mm. (b) Fenékjáró poloska (Aphelocheirus aestivalis, Aphelocheiridae) alulnézeti képe – 12 mm
26. ábra (a) Hanyattúszó poloska (Notonectidae) a vízfelszínen – 16 mm. (b) Hanyattúszó poloska lárvák kannibalizmusa
Felhasznált és ajánlott irodalom
Andersen NM (1982) The semiaquatic bugs (Hemiptera, Gerromorpha). Phylogeny, adaptations, biogeography and classification. Entomonograph 3:1–455
Andrikovics S, Kerekes J, Kriska Gy, Liszi J (2002) A limnológia alapjai – főiskolai jegyzet. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Aukema B, Rieger C (eds.) (1995) Catalogue of the Heteroptera of the Palearctic region, vol 1. The Netherland Entomological Society, Amsterdam
Barnes RD (1980) Invertebrate zoology, 4th edn. Saunders College, Philadelphia
Benedek P (1969) Poloskák VII. (Heteroptera) – Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, XVII/7
Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) 2019 Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc.
Fitter R, Manuel R (1986) Freshwater life. Collins, New York
Illies J (ed) (1978) Limnofauna Europaea. A checklist of the animals inhabiting European inland waters, with account of their distribution and ecology, 2nd revised and enlarged edn. G. Fischer/Swets & Zeitlinger, Stuttgart/Amsterdam
Jansson A (1986) The Corixidae (Heteroptera) of Europe and some adjacent regions. Acta Entomol Fenn 47:1–94
Kriska Gy (2004) Vízi gerinctelenek. Kossuth Kiadó
Kriska Gy. (2008) Édesvízi gerinctelen állatok – határozó. Nemzeti Tankönyvkiadó
Kriska Gy, Tittizer T (2009) Wirbellose Tiere in den Binnengewässern Zentraleuropas. Weissdorn, Jena
Kriska Gy (2013) Freshwater Invertebrates in Central Europe - A Field Guide. Springer–Verlag Wien Heidelberg New York Dordrecht London + Digital extra materials
Lampert K (1904) Az édesvizek élete. Királyi Magyar Természettudományi Társulat
Mcgavin GC (ed) (2001) Insects. Oxford University Press, Oxford
Mcmafferty WP (1998) Aquatic entomology. Jones and Bartlett, Bredbury
Móczár L (1969) Állathatározó I. Tankönyvkiadó, Budapest
Nieser N (2002) Guide to aquatic Heteroptera of Singapore and Peninsular Malaysia. IV. Corixoidea. The Raffles Bulletin of Zoology 50: 263–274
Nilsson AN (ed) (1996) Aquatic insects of North Europe. A taxonomic handbook, vol 1. Apollo Books, Stenstrup
Quigley M (1977) Invertebrates of stream and rivers, a key to identification. Edward Arnold, London
Savage AA (1989) Adults of the British Aquatic Hemiptera Heteroptera: a key with ecological notes, vol 50. Scientific Publications of Freshwater Biological Association, Windermere
Schwab H (1999) Süßwassertiere. Klett, Stuttgart
Schwind R (1983) A polarization-sensitive response of the fl ying water bug Notonecta
glauca to UV light. Journal of Comparative Physiology 150: 87–91
Thorp JH, Rogers DC (eds.) 2015 Ecology and General Biology: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 1e4. Academic Press London
Varga Z, Rózsa L, Papp L, Peregovits L (szerk.) (2021) Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi