Az ugróvillások (Collembola) tömegesen fordulnak elő a talajban és korhadó növényi részek között. Néhány fajuk élőhelye a vízfelszín, ahol az év minden szakában találkozhatunk velük. Az ugróvillások hengeres lágy testét bársonyos szőrbunda borítja. Feji részük két összetett szemet és jól felismerhető csápokat visel. A toron három pár rövid, háromízű láb van, amelyek segítségével az állatok lassan másznak. Az ugróvillások elsődlegesen szárnyatlanok. A hatszelvényű potroh jellegzetes, csak rájuk jellemző szerveket visel. Az első potrohszelvény alsó felszínén egy tömlőszerű szervet, a hasi tömlőt találjuk, amelynek szerepéről megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók légzőszervnek, míg mások rögzítőszervnek tartják. Az ugróvillások negyedik potrohszelvényén ered egy jellegzetes mozgásszerv, az ugróvilla. Ez az alapízből és két villaágból álló szerv nyugalmi helyzetben a potroh alá van behajlítva, és a harmadik potrohszelvényen található akasztószerkezettel rögzül. Mozgáskor az állat megfeszíti az ugróvillát mozgató izmokat, amelyek összehúzódásakor a hátrafelé elmozduló szerv erőteljesen lecsap a vízfelszínre. A felületi hártya rugalmas gumiszőnyeghez hasonlóan viselkedik, ezért az ugróvillás szemmel alig követhető módon felfelé pattan. A lefelé eső állat zuhanás közben visszahajlítja ugróvilláját a potroha alá, és akasztószerkezetével rögzíti. Az ugróvillások életük során folyamatosan vedlenek, ezért élőhelyükön a vízfelszínt gyakran borítják a levedlett kültakaró fehér darabjai. Az ugróvillások három családjába sorolunk vízfelszínen élő fajokat.
A Podura nem szélesen elterjedt faja a vízi ugróvillás (Podura aquatica). A tömzsi, 1,2 mm-es állat teste finoman redőzött. A kifejlett állatok kékesszürke színűek, míg a fiatal egyedek rózsaszínesek.
Nemrégiben bebizonyosodott, hogy a vízi ugróvillások pozitív polarotaxissal rendelkeznek, vonzódnak a vízszintesen poláros fény felé. Ezek a pozitív fototaxissal is bíró hexapodák a nyugodt vízfelszínek lakói és általában a parti növényzet közelében halmozódnak fel.
Hasonlóan különböző vízi rovarokhoz, a vízi ugróvillás polarotaxisa a kék spektrális tartományban működik, de a hosszabb hullámhosszú fény (pl. sárga) is fontos e faj számára. A polarotaxis a vízérzékelést szolgálja, a fototaxis pedig szerepet játszhat a sárgászöld vízparti növényzet felismerésében. Ezzel a stratégiával az alacsony felbontású szemű vízi ugróvillás könnyedén megtalálja vizuálisan a legbiztonságosabb és táplálékban gazdag élőhelyeket, amelyek a növényzettel körülvett vízfelületek. Mindezek alapján megállapítható, hogy a P. aquatica optikai élőhely választása során a vizuális környezete tükröződéses polarizációjára és spektrális jellemzőire támaszkodik.
1. ábra (a) Vízi ugróvillások (Podura aquatica, Poduridae) tömege a vízfelszínen – 1,2 mm. (b) Vízi ugróvillás testfelépítése (sztereomikroszkópos kép)
A gömbugrók (Sminthuridae) családjába tartozó békalencse ugróka (Sminthurides aquaticus) is a vízfelszín lakója. Nász alkalmával a hímek széttárt csápjaikkal cserkészik be a náluk jóval nagyobb testű nőstényeket. Miután sikerült megragadniuk a nőstény csápjait, gyakran több órát is összekapaszkodva töltenek párjukkal. Miután sikerült megragadniuk a nőstény csápjait, gyakran több órát is összekapaszkodva töltenek párjukkal. A különös együttlét alkalmával a nőstény időnként felemeli a levegőbe a hímet, és kissé megrázogatja.
A humuszugrók (Isotomidae) családjába tartozik a mocsári ugróka (Isotomurus palustris). A megnyúlt testű állat hossza elérheti a 2,5 millimétert. A sárgás vagy zöldes színű mocsári ugróka testét barna vagy bíborban játszó mintázat díszíti. Utolsó potrohszelvényeik érzékelősertéket viselnek.
2. ábra (a) Mocsári ugróka (Isotomurus palustris, Isotomidae) – 2,5 mm. (b) Vízi ugróvillások (Podura aquatica, Poduridae) – 1,2 mm
Felhasznált és ajánlott irodalom
Andrikovics S, Kerekes J, Kriska Gy, Liszi J (2002) A limnológia alapjai – főiskolai jegyzet. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) 2019 Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc.
Egri Á, Farkas A, Kriska Gy, Horváth G (2016): Polarization sensitivity in Collembola: An experimental study of polarotaxis in the water-surface-inhabiting springtail Podura aquatica. Journal of Experimental Biology 219 (16): 2567-2576
Egri Á, Kriska Gy (2019): How does the water springtail optically locate suitable habitats? Spectral sensitivity of phototaxis and polarotaxis in Podura aquatica. Journal of Experimental Biology 222 (9): jeb199760
Fitter R, Manuel R (1986) Freshwater life. Collins, New York
Hopkin SP (1997) Biology of the Springtails (Insecta: Collembola). Oxford University Press, Oxford
Illies J (ed) (1978) Limnofauna Europaea. A checklist of the animals inhabiting European inland waters, with account of their distribution and ecology, 2nd revised and enlarged edn. G. Fischer/Swets & Zeitlinger, Stuttgart/Amsterdam
Kriska Gy (2004) Vízi gerinctelenek. Kossuth Kiadó
Kriska Gy. (2008) Édesvízi gerinctelen állatok – határozó. Nemzeti Tankönyvkiadó
Kriska Gy, Tittizer T (2009) Wirbellose Tiere in den Binnengewässern Zentraleuropas. Weissdorn, Jena
Kriska Gy (2013) Freshwater Invertebrates in Central Europe - A Field Guide. Springer–Verlag Wien Heidelberg New York Dordrecht London + Digital extra materials
Móczár L (1969) Állathatározó I. Tankönyvkiadó, Budapest
Schulz S, Messer C, Dettner K (1997) Poduran, an unusual tetraterpen from the springtail Podura aquatica. Tetrahedron Lett 38: 2077–2080
Thorp JH, Rogers DC (eds.) 2015 Ecology and General Biology: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 1e4. Academic Press London
Varga Z, Rózsa L, Papp L, Peregovits L (szerk.) (2021) Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi