A vízifátyolkák (Sialidae) családjába 10-16 mm-es feketés-barnás, lágy testű rovarok tartoznak (2. és 6b. ábra). Széles fejük két hosszú csápot visel. Füstszínű hártyás szárnyaik nyugalmi helyzetben háztetőszerűen vannak összehajtogatva a testük felett. A szárnyak feltűnő jellegzetessége a sötét erezet. A kifejlett állatok a nyárelő tipikus vízparti rovarjai, amelyek csak ritkán repülnek, életük jelentős részében a vízparti növényzet között rejtőzködnek. A hímek csupán néhány napig, a nőstények 1-2 hétig élnek. Ez idő alatt nem táplálkoznak, legfeljebb folyadékot fogyasztanak. A nőstények a vízparti növényekre rakják le petéiket, ahol az egymás mellé lerakott 500-2000 pete több négyzetcentiméternyi felületet borít be. A lárvák 1-2 hét múlva kelnek ki és a vízbe másznak.
1. ábra Vízifátyolka (Sialis sp.) – 16 mm
A lárvák teste megnyúlt, a fejük erőteljesen kitinizált. A fej legszembeötlőbb képződményei az erőteljes rágók, amelyek a zsákmány, férgek, rovarlárvák és rákok megragadását és felaprítását végzik. A fejhez és a torhoz képest jóval gyengébb kitinborítású és ezért lágyabb potroh ízelt, fonálszerű tracheakopoltyúkat hordoz. A finom szőrzettel borított légzőszervek közül hét pár a lárva testoldalán, míg egy a testvégen helyezkedik el. A sötétbarna színű állatok elérhetik a 26 mm-es testhosszúságot (1. és 6a. ábrák). A lárvák nemcsak ügyesen másznak az aljzaton és az iszapban, hanem testük hullámzó mozgásával úszásra is képesek. Az álló és áramló vizekben egyaránt megtalálható lárvák közül a fiatalabbak a vízinövények között, míg az idősebbek az aljzat közelében, az iszapban, korhadó növényi részek között, vagy kövek alatt élnek. Bebábozódás előtt a lárva kimászik a szárazra, egy bábüreget ás a földbe, ahol bábbá vedlik. A szabad végtagú bábból (5. ábra) két hét elteltével bújik elő a kifejlett, szárnyas rovar.
2. ábra (a-b) Vízifátyolka (Sialis sp.) lárva – 26 mm
Az igazi recésszárnyúak (Neuroptera) rendjébe tartoznak a partifátyolkák (Osmylidae) és a szivacsfátyolkák (Sisyridae). A partifátyolkák 12 mm-es karcsú testű, nagy átlátszó szárnyú rovarok. A szárnyak sűrűn erezettek, barnás feketés foltokkal tarkítottak. Európában egyetlen fajuk él a felhősszárnyú partifátyolka (Osmylus fulvicephalus). A díszes mintázatú rovar a patakparti magaskórósokban és az égerligetekben lapul a növényzetben (3. ábra). Ragadozó életmódot folytat, leginkább apró rovarokat zsákmányol. Az imágók 20-30 tojásukat faágakra, kövekre és mohapárnákra rakják a vízpart közelében.
3. ábra Felhősszárnyú partifátyolka (Osmylus fulvicephalus) – 12 mm
A lárvák a vízpart közvetlen közelében élnek mohapárnákban és kövek alatt, de gyakran a vízbe másznak, ahol árvaszúnyog lárvákat zsákmányolnak. A ragadozó állatok rágóiból és állkapcsaiból hosszan megnyúlt szívófogak fejlődtek (4. és 6c. ábrák). Áldozatukat ezzel nyársalják fel, emésztőnedvet juttatnak testébe, majd felszívják az elfolyósodott tápanyagokat. A lárva különleges tulajdonsága, hogy nincs végbélnyílása, ezért az anyagcsere végtermékek a vakon végződő bélcsatorna végében halmozódnak fel. Ezektől csak a kifejlett rovar tud megszabadulni. A bebábozódás a vízközeli kövek, mohapárnák alatt történik. Az imágók mintegy 2 hét után kelnek ki a bábból.
A szivacsfátyolkák (Sisyridae) családjába apró 2-2,5 mm-es rovarok tartoznak. 5 mm-es zöldes-sárgás színű, lágytestű lárváik édesvízi szivacs és mohaállat telepeken élnek (4a. ábra). Fejükön a testhossz felét is elérő csápokat és partifátyolkák szájszervéhez hasonló szívócsöveket találunk. A csápok az érzékelés mellett a lárva telephez való rögzítésében is részt vesznek. Tűhegyes szájszerveikkel a szivacs és a mohaállatok testnedveiből táplálkoznak. A lárvák testének elülső és hátulsó része elkeskenyedő. Felszínét számos szemölcsszerű kiemelkedés borítja, amelyekből hosszú serték állnak ki. Ősszel a lárvák a szárazra másznak, és egy bábgubót szőnek testük köré. Ennek belsejében áttelelnek, majd április környékén bebábozódnak. A bábból kibújó szivacsfátyolkák nappal a növényzeten ülnek, inkább csak az esti órákban aktívak. A nász után a nőstények víz fölé hajló növényekre rakják petéiket. Az ezekből kikelő lárvák a vízbe kerülve kígyózó úszással keresik meg a szivacs, vagy mohaállat telepeket.
4. ábra (a) Felhősszárnyú partifátyolka (Osmylus fulvicephalus) lárva és szivacsfátyolka (Sisyridae) lárvák (kis kép) – 5 mm. (b-c) Felhősszárnyú partifátyolka lárvák – 12 mm
5. ábra Vízifátyolka (Sialis sp.) báb
6. ábra (a) Vízifátyolka (Sialis sp.) – 16 mm. (b) Vízifátyolka (Sialis sp.) lárva – 26 mm. (c) Felhősszárnyú partifátyolka (Osmylus fulvicephalus) lárva – 15 mm
Felhasznált és ajánlott irodalom
Andrikovics S, Kerekes J, Kriska Gy, Liszi J (2002) A limnológia alapjai – főiskolai jegyzet. Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Damborenea C, Rogers DC, Thorp JH (eds.) 2019 Keys to Palearctic Fauna: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 4e4. Elsevier Inc.
Elliott JM, O'connor JP, O'connor MA (1979) A key to the larvae of Sialidae (Insecta: Megaloptera) occurring in the British Isles. Freshwater Biology 9(6): 511-514
Elliott JM (1996) British Freshwater Megaloptera and Neuroptera. A key with ecological notes, vol 54. Freshwater Biological Association, Windermere
Fitter R, Manuel R (1986) Freshwater life. Collins, New York
Heckman CW (2017) Sialidae. In: Neuroptera (Including Megaloptera). Encyclopedia of South American Aquatic Insects (Illustrated Keys to Known Families, Genera, and Species in South America). Springer, Cham
Illies J (ed) (1978) Limnofauna Europaea. A checklist of the animals inhabiting European inland waters, with account of their distribution and ecology, 2nd revised and enlarged edn. G. Fischer/Swets & Zeitlinger, Stuttgart/Amsterdam
Kriska Gy (2004) Vízi gerinctelenek. Kossuth Kiadó
Kriska Gy. (2008) Édesvízi gerinctelen állatok – határozó. Nemzeti Tankönyvkiadó
Kriska Gy, Tittizer T (2009) Wirbellose Tiere in den Binnengewässern Zentraleuropas. Weissdorn, Jena
Kriska Gy (2013) Freshwater Invertebrates in Central Europe - A Field Guide. Springer–Verlag Wien Heidelberg New York Dordrecht London + Digital extra materials
Mcmafferty WP (1998) Aquatic entomology. Jones and Bartlett, Bredbury
Móczár L (1969) Állathatározó I. Tankönyvkiadó, Budapest
Nilsson AN (ed) (1996) Aquatic insects of North Europe. A taxonomic handbook, vol 1. Apollo Books, Stenstrup
Schwab H (1999) Süßwassertiere. Klett, Stuttgart
Thorp JH, Rogers DC (eds.) 2015 Ecology and General Biology: Thorp and Covich’s Freshwater Invertebrates. Vol. 1e4. Academic Press London
Varga Z, Rózsa L, Papp L, Peregovits L (szerk.) (2021) Zootaxonómia: Az állatvilág sokfélesége. Pars Kft., Nagykovácsi